A január a legtöbb embernél kezdődhet
a mindent elsöprő lelkesedéssel vagy a ránk nehezedő motiválatlansággal és ürességgel.
Na engem egyik sem talált meg, mert előre ütemezett tervek voltak és izgatottan vártam a napokat. Az első két hétre munkák befejezését és néhány új elkezdését terveztem, amit egy lassan kezdődő levertség és torokfájás teljesen átírt. A hónap második felére tervezett egészségügyi kényszerszabadságot a kiteljesedő lázas, köhögős hitványság szintén átírta és nem valósult meg, emiatt vegyes érzésekkel evickéltem át ezen a hónapon. Szerettem volna egy évek óta tartó fejezet lezárásához még közelebb kerülni, ami az elmaradt műtét miatt tovább húzódik, szerettem volna a februárt tele erővel és motivációval kezdeni, de a várakozás és a nem tudsz előre tervezni érzés annyira, de annyira be tud árnyékolni mindent. Ezért a régiúj feladat vagy lecke -inkább lecke- az ezen való meló lesz, és ez a lecke már évek óta a mindennapjaim része, mégsem sikerült megtanulni.
Kell, hogy túl lendüljünk
az előttünk tornyosuló akadályokon, mert a magunkba roskadás könnyebb ugyan bárminél -és én átkozottul gyakorlott és jó vagyok benne-, de előre nem visz. Szóval ez itt egy emlékeztető magamnak, hogy nehéz lehet fejben erősnek maradni, de még nehezebb, ha nem vagyok az. Ez nem jelenti azt, hogy a rossz érzéseket el kell fojtani, magunkba temetni, hiszen az csak egy sebtapasz egy kitisztítatlan seb fölött, ami a gyógyulást késlelteti, mindent meg kell élni, mindent fel kell dolgozni, aztán lehet csak tovább lépni. A hullámvölgyek jönnek és mennek, mindig van lejjebb és feljebb is, minden azon áll, hogy én mennyire vagyok erős és mennyire hiszek saját magamban. Márpedig hiszek. Minden egyes nappal jobban és jobban és minden egyes nappal erősebb támasza vagyok saját magamnak.
Ha vannak napok, amikor neked is nehezebb, akkor fogd kézen a gyengébbik éned és ne felejtsd el, erősebb vagy, mint hinnéd!
ÖSSZESSÉGÉBEN
az év nem úgy kezdődött, ahogy készültem rá, viszont csodaszép sorozatok készültek és az egyik közülük biztosan az idei év egyik kedvence marad. Van egy nagyon-nagyon különleges nőszemély, akivel néhány éve egy közös szenvedély hozott össze minket, emiatt sok időt töltöttünk együtt és sokszor gyakorolhattam rajta a fotózást, ezért és a barátságáért nagyon hálás vagyok! Szóval az évek alatt a rengeteg beszélgetésen, reggelin és a számtalan portrén túl páros fotózás, jegyes fotózás, esküvői fotózás és most már várandós fotózás is szerepel a közös kalandjaink listáján, aminek a következő 'szintjét' alig várom! Köszönöm, hogy veled, veletek lehetek!
A február
pedig bekopogotott az ajtónkon, minden, amihez januárban nem volt erőnk vagy motivációnk, megvárt minket, nem vagyunk elkésve. Ha idő kellett magunknak, hogy megpihenjünk, rendben van és ha emiatt lassan indul az év, az is rendben van. Légy türelemmel és szeretettel magad felé. Mindig.
Ölelés, Kinga
A képek pedig pillanatnyi betekintések az elmúlt évek közös emlékeiből az említett nőszeméllyel
