Azzal leptem volna meg magam, ha
januárt követően nem hónapokkal később veszem elő a leülök és leírom énem. Na már most május közepe van és ez amolyan leülős időszak. Másfél hete nem dolgozok -van egy hétköznapi 8 órás főállásom és minden más időmet fotográfusként töltöm- és valószínűleg a május ilyen is marad. A januári bejegyzésben karcoltam egy egészségügyi szösszenetet, az éppen most aktuális és azt hiszem, hogy terápiás jelleggel fogok írni önző módon főként saját részre.
Szóval nehéz. Olykor pusztulat nehéz
És ez rendben van. Akkor is, ha a hatalmas egód minden porcikája lázad a tested gyógyulásának lassúsága vagy nem éppen lineáris fejlődése miatt, akkor is, ha napokig nem húzod föl a redőnyt, sírásból sírásba menekülsz, nem kelsz ki az ágyból, nem akarsz telefont fölvenni, nem akarsz tudni senkiről semmit, mert most éppen a saját nyűgöd felőrli minden energiád. Fáj a tested, de talán jobban fáj a lelked. A tested gyógyul, a lelked emlékszik minden eddigi sebedre és csak gyógyulgat a rengeteg heg mellett. Vajon melyiknek nehezebb a múlt kísérteteit maga mögött hagynia? Nem tudod magad mögött hagyni és nem is akarod. Ezek a kísértetek egy piszkosul nehéz úton kísértek és kísérnek még mindig, formálnak, tanítanak. Olyan leckéket tanítanak, amiket addig filmekben láttál, vagy a tipikus ''Áh velem ilyen nem történhet!'' kategóriába zártál. Ezekben a kísértetekben az a legszebb, hogy bármennyire is lehetnek ijesztőek, idővel felismered bennük saját magad is. Attól, hogy valami piszkosul nehéz, még vezethet fejlődéshez. Attól, hogy olyan akadály gördül eléd, ami akkor felemészt kívül-belül, az lehet a legnagyobb tanítód és adhatja a legértékesebb útravalót.
Klisé, közhely,
de b@$&%a meg, nincs ennél igazabb: az egészség a legdrágább kincs és ha van kik mellett egészségesnek lenned, akkor az ég világon minden rendben van! És bár az én fizikai jóllétem az utóbbi hat évben volt a kritikustól az egészen jóig minden lépcsőfokon, az nem változott, hogy kik segítenek fel ezen a lépcsőn, kik kísérnek a műtőig, és kik várnak, mikor kitolnak onnan. A leghálásabb értük vagyok. Minden más jöhet-mehet, csak ők legyenek velem mindig.
És akkor miután pislogtam jónáhányat, hogy lássak, végezetül annyi útravalót kívánok neked - főleg, ha éppen nehézség van az életedben-, hogy fedezd fel magadban a legyőzhetetlen éned, mert ott van és akkor is legyőzhetetlen, ha éppen pihennie kell! És kívánom neked, hogy mindig legyen melletted egy picike maroknyi ember, akik elmennének érted a világ végére -és fordítva. Ha ezek megvannak, mindened megvan.
Amit pedig sose felejts el,
az az, hogy minden elmúlik. A rossz és sötét napokat felváltja a lassan bekúszó fény és színesre fest újra mindent. Ha meg kell élned a mélységet, zuhanj bele, sírd ki magad, aztán irány a falnak támasztott létra, amit felülről a szeretteid tartanak neked és kapaszkodj felfelé. Baromi jó ott fent lenni. Velük. És az újra mosolygó éneddel.
a felszínes és tökéletesnek tűnő online világban
nehéz az őszinte kapcsolatoknak, mély beszélgetéseknek értő fület találni, de ha szüksége van a lelkednek egy tabuk nélküli kapcsolódásra, nekem írhatsz. Bármiről. Mert az is előfordul, hogy éppen egy idegennek könnyebb megnyílni. Jóarc idegen vagyok.
Ölelés, Kinga
